Márton napi libanap



Márton napja idén minket is megihletett.

Az országszerte megrendezett Márton napi hagyományőrző események és programok hatására elhatároztuk, hogy mi is tartunk egy rövid megemlékezést, lámpás felvonulással egybekötve.

Hetekkel előtte elkezdtünk készülődni.

A csoportszobákat libamotívumokkal, képekkel, saját készítésű dekorációkkal csinosítottuk.

Kis üvegekből hordozható lámpásokat készítettünk, amelyekbe led-világítású mécsest tettünk a gyermekek biztonsága, védelme érdekében.


És eljött az izgatottan várt nap: november 9.

16 órától a felhő csoportban gyülekeztek a szülők és a gyerekek.

A szobában megterített asztalokkal vártuk vendégeinket, melyeken a tradicionális ételek:

friss, ropogós libatöpörtyű, libazsíros kenyér, lilahagyma és meleg tea volt elhelyezve.


A megemlékezést, ünnepséget kisgyermeknevelő kolléganőnk, Anita nyitotta meg a Márton napi legenda felolvasásával.


Előadását érdeklődve figyelték, hallgatták, majd tapssal köszönték meg.

Utána közös beszélgetés közben kóstoltuk, fogyasztottuk az asztalokon lévő finomságokat.

Ezután kiosztottuk a lámpásokat, és végre megkezdődhetett az est fénypontja, a Márton napi lámpás felvonulás, amit már mindenki nagyon várt.

A gyerekek a szüleik kezét fogva, a kisgyermeknevelőkkel közösen énekelve indultak el, és többször körbejártuk a bölcsőde udvarát.

Közben pár kolléganő furulyán és fuvolán kísérte „ A gúnárom elveszett „ c. éneket.

Hangulatos, látványos volt a felvonulás.


Az apróságok büszkén lépdeltek kezükben a lámpással, és csodálták a belőlük áradó fényt.

Jó volt látni a csillogó szemeket, a boldog mosolyú arcocskákat.

Végezetül megköszöntük a részvételét mindazoknak, akik együtt voltak velünk ezen a csodás délutánon.


Katona Judit, Varga Vivien

kisgyermeknevelők