Kedves Szülők!


A Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék (JEB) hét telephelyen, 492 férőhelyen biztosítja, 20 hetes kortól – 3 éves korig, illetve a harmadik életév betöltését követő augusztus 31-ig a kisgyermekek napközbeni ellátását.


A gyermek bölcsődei felvétele bölcsődelátogatással, majd a kisgyermeknevelő családlátogatásával, valamint a szülővel történő fokozatos beszoktatással kezdődik. Ezek a találkozások alkalmat adnak arra, hogy a szülők megismerjék a gyermek saját kisgyermeknevelőjét, a bölcsődei gondozás-nevelés elveit és gyakorlatát, a kisgyermeknevelő pedig a szülők segítségével megismerje a gyermeket, annak egyéni szokásait, megkönnyítve ezzel a kisgyermek részére az új környezet elfogadását.


A gyermekek életkorának megfelelő, korszerűtáplálkozás, az esetleges táplálék intolerancia miatt szükséges diétás étkezés is biztosított, mert minden bölcsődénk saját főzőkonyhával rendelkezik.


A bölcsődei gondozás-nevelésünk célja a gyermek testi-lelki harmóniájának, kiegyensúlyozott fejlődésének elősegítése. Bölcsődéink kimagasló szakmai munkájának biztosítéka, hogy korszerű épületekben, a gyermekek életkorának megfelelő napirenddel és tárgyi feltételekkel, valamint gyermekszerető, jól képzett, nagy gyakorlattal rendelkező munkatársakkal rendelkeznek.

A gyermekek számára megteremtett szeretetteljes, biztonságos, családias légkörben, minden gyermek saját képességei szerint fejlődhet, megtapasztalhatja az önfeledt, szabad játék örömét, élmény- és fantázia világa gazdagodhat, mely képessé teszi őt a későbbi kreatív gondolkodásra, továbbfejlődésre.


Arra törekszünk, hogy a gondjainkra bízott gyermekekből, Önökkel együttműködve, személyiségi jogaik tiszteletben tartása mellett, a világra nyitott, érdeklődő, fogékony, önálló, a társadalmi együttélés alapvető szabályait elfogadó gyermekeket neveljünk.


A bölcsődei ellátáson túl szolgáltatásként speciális tanácsadással, időszakos gyermekfelügyelettel, vagy más gyermeknevelést segítő szolgáltatásokkal is segítjük a családokat.

Térítési díj ellenében biztosítjuk

  • • az időszakos gyermekfelügyelet (a felmerülő igényeknek megfelelőenmind a 7 bölcsődében) szolgáltatást.

Térítésmentesen biztosítjuk a

  • • játszóház, családi délután,
  • • fejlesztő eszközök, alapvető gyermekgondozási eszközök kölcsönzése,
  • • prevenciós fejlesztő programok,
  • • pszichológus tanácsadás,
  • • otthoni gyermekgondozás,
  • • Biztos Kezdet Gyerekház szolgáltatásokat.

Bölcsődéinkről, szolgáltatásainkról jelen honlap oldalain és Szakmai programunkban is olvashatnak.


Nyáron a bölcsődék 2-2 héten keresztül felváltva zárva tartanak, de szükség szerint a közeli nyitva tartó bölcsőde az átmeneti zárási időszak alatt fogadja a gyermekeket.


Honlapunkon az Információk alatt a bölcsődék zárva tartásáról, továbbá a térítési díjakról tájékozódhatnak, az Aktualitások részben programjainkról, a heti étlapokról, a gyermekek által leginkább kedvelt ételek receptjeiről és további érdekességekről olvashatnak.


Ismerjék meg munkánkat, személyes találkozásra várjuk Önöket és gyermekeiket bölcsődéinkben!


Koscsóné Kolkopf Judit

intézményvezető